Ma suli után szokásom szerint nem haza mentem, hanem beültem egy kávézóba. Londonban ez a kávézó a leghíresebb, ez pedig nem más, mint a Starbucks. Szeretem ezt a helyet, mert rengeteg új arcot látok benne nap, mint nap. Ma például láttam egy lila hajú punkot a barbie barátnőjével. Vicces látvány volt, de a szerelem már csak ilyen. Sosem lehet tudni, hogy kibe lövi Ámor a nyilát. Sokat gondolkozom azon, hogy nézhet ki Ámor, de nem tudom lerajzolni, hátha ma sikerrel járok. Kivettem a mappám és egy ceruzát, és felkészültem az alkotásra, de valami megzavart a felkészülésben. Az ajtó kinyílt, és a szélcsengő hangosan megkondult. Mindenki felnézett, de senki nem számított arra, hogy egy fiú lép be rajta. Nagyon erős aurája volt és lehetett rajta érezni, hogy tekintélyt követel magának. Lehet, hogy nem így van, de a megjelenése ezt sugározza. Fekete szövet kabát volt rajta, ami a térdéig ért. Nagyon magas volt, és göndör hajú. Álom pasi lehetne, ha nem lenne olyan erős és mély a tekintete. Zöld szemei utat fúrnak az ember szívébe. Félelmetes, de ha már bejött akkor muszáj elmondanom róla a véleményem. Elindult, és leült a mellettem lévő asztalhoz. Nem kért semmit, csak ült és bámult. Gondoltam ennyi elég volt a bámulásából, így újra belevetettem magam az alkotásba.
***
Végeztem a rajzommal, de még mindig nem az igazi. Felálltam, összepakoltam és gondoltam itt az ideje, hogy haza menjek. Egyedül ballagtam hazafelé nyomomban a zöld szemű fiúval. Nem tudom, mit akarhat tőlem, de inkább nem nézek hátra. Hadd kövessen, úgy sem akarna egy ilyen lánytól semmit sem. Egy zebránál megálltam, de nem néztem körül. Egy pillanat alatt lámpafények borították be az egész testemet. Mozdulni sem tudtam a félelemtől. Gondoltam itt a vég, és végre láthatom a szüleimet, de az nem így történt. Hirtelen egy test ugrott hozzám, és lökött el az autó elől. A földön feküdtünk egymáson. Vajon az a fiú volt, aki engem követett? Vagy egy jóakaró? Ezt nem tudhattam meg, mivel egy pillanat alatt eltűnt.
